Futótörténet, amely egy kötéllel kezdődik

„Az előnyök, amelyeket a futás hozott az életembe, nem csupán fizikaiak. A futás arra késztet, hogy ne csak otthon punnyadjak” – állítja Juju, egy gyengénlátó futó, aki a Lan Csingling (Kék szemű szellem) nevű, a befogadó sportért felszólaló jótékonysági szervezet tagja. A már öt éve fennálló Lan Csinglinget iramfutók csapata alapította.

Néhány éve már, hogy Jacsi diktálja a tempót Jujunak. Amikor először próbáltak egy 30 centiméteres kötéllel közöttük futni, folyton nekimentek egymásnak. Ma már úgy futnak, mintha egymás klónjai lennének. Amikor versenyre készülnek, akkor egy futóformációt kialakítva több kísérő is csatlakozik hozzájuk. Ki tudja, hány reggelt, alkonyatot, kemény telet és perzselő nyarat futottak át így együtt. A futópályán kívül nincs kötél, és nincs szükség a formációra sem, de egy másfajta, láthatatlan kötelék mégis szorosan összeköti őket.

Azokról a napokról, amikor nem posztol szelfiket, Juju csak annyit mond: „Olyankor furán áll a hajam.”

Nincs min csodálkozni: Jujunak semmi nem hiányzik a világából, még a látása sem. Juju csak máshogy „lát”.

21 évesen mesterséges intelligencia annotálásával foglalkozik – azaz mesterséges intelligenciát képez arra, hogy pontosabban megértse az emberek igényeit.

De amikor a való világgal találkozik, ő a tanuló, tele kíváncsisággal, aki alig várja, hogy mindent megértsen és kipróbáljon.

Szeret képeket készíteni az élet fontos pillanatairól. A hangsegéd segítségével a telefonos fotózás mesterévé vált. Szelfizik a barátaival, vicces pillanatképeket készít utazás közben, a kora reggeli futásait vagy a szélfútta tengeri tájakat fotózza.

Mivel szereti a társaságot, Juju gyakran szervez offline futós találkozókat. Ugyan az arcukat nem látja, néhány szó után mégis gyorsan felismeri azokat az embereket, akikkel már váltottak hangüzeneteket online. „Látom őket” – mondja.

A futás is csak egy másfajta ablak, amelyen keresztül Juju a világot „nézi”.

Jacsin kívül Jao Jing és Hsziao Ju’er is szokta kísérni Jujut a Lan Csingling csoportban. A szokásos futóesemények mellett gyakran Jujuval tartanak edzeni is, hogy segítsenek neki folyamatosan fejlődni és elérni a személyes céljait.

Az edzéseken Jao Jing fut elöl, Jacsi Juju balján, Hsziao Ju’er pedig hátul. Mögülük figyelve őket úgy tűnik, mintha ez a megtörhetetlen formáció körülvenné Jujut. Valójában azonban mindannyiukat veszi körül a barátságuk megtörhetetlen ereje.

„Az iramfutóknak gyorsabban kell futniuk, mint a gyengénlátó futóknak, hogy biztosítsák a biztonságot és a fejlődést” – mondja Jacsi. Ő fut a legrégebb óta Jujuval, így azt is elmesélte, hogy a fizikai edzéseken túl a valódi „kapcsolat” kialakításán is keményen dolgoztak.

Futás közben egy 30 centiméteres kék kötél kapcsolja össze Juju bal csuklóját Jacsi jobbjával. Teljes összhangban mozognak, mintha egymás tükörképei lennének, a kötél pedig egyfajta kommunikációs eszközként működik.

Amikor Jacsi és Juju lépéshossza és tempója konzisztens, a kötél természetesen laza. Ebből tudják, hogy „ritmusban vannak”, és tökéletes szinkronban futnak. „Ha két ember ritmusban van egymással, nem is kell túl sokat beszélni a futásról” – magyarázza Jacsi.

A kötél ereje a kölcsönösségben rejlik.

A kötélnek köszönhetően a futás többé nem magányos tevékenység, magyarázza Jacsi. Ahhoz, hogy a kötél folyamatosan laza legyen, saját magának is keményen kell edzenie, hogy minden helyzetben helyt tudjon állni. „De én ezt nem jótékonykodásból teszem – mondja. – Ez a közös eredmények egységéről szól. Nem csupán én segítek neki a fejlődésben, ő is arra késztet engem, hogy kitartóbb és erősebb legyek.”

Juju úgy érzi, a mai emberek általában a mobiltelefonjaikon „élnek”, de az ő barátai nagyon is valósak.

„Jacsi, Jao nénikém és Hsziao Ju’er inkább olyanok, mintha az idegenvezetőim lennének, akikkel felfedezhetem a világot” – mondja. A futás nemcsak a punnyadásból rángatja ki, hanem motiválja is arra, hogy találkozzon velük.

Együtt járnak karaokézni, izgalmas, új éttermeket kipróbálni és kirándulni a külvárosokba, hogy Juju „érezhesse a zajokat” a városon kívül is. „Hosszú idő után végre nemcsak egy futópartner vagyok, hanem inkább barát, családtag” – mondja Juju.

Már nem az edzés a közös futások egyetlen célja. Arra is remek alkalom, hogy barátokként együtt bandázzanak.

Ha elmennek valahova enni, Juju nem annyira szereti azokat az éttermeket, ahol túl figyelmesek a gyengénlátása miatt. Ettől a fajta „túlzott gondoskodástól” kényelmetlenül érzi magát.

Jacsi, Jao Jing és Hsziao Ju’er tudja jól, mennyire vágyik Juju az új élményekre, és gyakran törik a fejüket azon, hogyan segíthetnének neki még több mindent érezni, érzékelni.

Néha elviszik Jujut a rakpartra, hogy érezze az arcán a tengeri szelet. Átvágnak a biztonsági korlátokon is, hogy átjárja testét az adrenalin. És ahogy ez bekövetkezik, továbblépnek, és futni kezdenek.

A fizika szerint amikor az azonos hullámhosszú hanghullámok találkoznak, akkor ugyanazon a frekvencián rezonálnak, és még erősebb rezgést idéznek elő. Ez történt Jujuval, Jacsival, Jao Jinggel és Hsziao Ju’errel is. Ha még sokáig futnak így együtt, ki tudja, miket élnek még át. Nem számít, mennyit fejlődnek, vagy hogy milyen izgalmas versenyek várnak rájuk. A futás már összekötötte őket, és együtt vetik bele magukat az ismeretlenbe – ez pedig önmagában hatalmas eredmény.