Ott van az otthonod, ahol a pályád is

Háromfős csapatok közötti spontán meccs zajlik Perth South Beach-en lévő kosárpályáján, Fremantle (vagy Freo) városában. Barátságos játéknak tűnhet, de egymás cukkolása felfedi, hogy komoly a tét: a vacsorát a vesztes csapat állja.

„Az a vacsora annyira jó lesz, hú!” – mondja Chris Lako, a csapat mókamestere (és a legalacsonyabb játékos, amiért jó adag heccelésben részesül).

Sebit Reath, a csapat kimondatlan vezetője, labdakezelés közben vigyorog. „Haver, én egy milkshake-et kérek” – mondja a 22 éves fiatal, aki a főiskolán kosárlabdázó ösztöndíjasként játszott. „És ajánlom, hogy mélyen a zsebedbe nyúlj, mert még Nobut is akarok!” Úgy tűnik, szereti a japán luxusételeket.

„Tőlem aztán nem kapsz vacsorát, húzz innen!” – válaszolja Chudier Lap, aki 21 évesen a legfiatalabb játékos.

„Barbecue-zni is elmehetnénk, nem?” – mondja a 25 éves Ngor Manyang, Sebit egyik csapattársa. Az akcentusuk jellegzetesen ausztrál, de a ragozásukon hallani a gyökereiket. A pályán lévő összes srác dél-szudáni menekült, akik gyerekként érkeztek a nyugat-ausztráliai Perth városába.

Itt, a világ másik felén, szó szerint kimagaslanak: Sebit 208 centiméter magas. De a valódi ok, amiért az emberek leállnak nézni őket, az az, mert ritkán látni ennyire jó képességű játékosokat ilyen közelről. Mindannyian vagy hivatásos játékosok, vagy megközelítik a profik szintjén. De a mai meccs csak a játék szeretetéről szól (na meg a vacsoráról).

Sebit elszáguld mellettük balról, ahogy előretör. Kosár. Négy órakor lekerülnek a pólók. Ideje egy rövid szünetet tartani.

Odalépünk, hogy csevegjünk egyet Sebittel, az öccsével, a 19 éves Chuatwech-csel, aki a Nemzeti Kosárlabda Liga helyi csapatában játszott, és Ngorral, hogy megtudjuk, hogyan biztosított nekik ez a sport lehetőséget arra, hogy a számukra legfontosabb összes dologgal kapcsolatba kerülhessenek.

A kosárlabda iránti szeretetről, a szabadságba utat nyitó útlevélről és a győzelemről beszélgetünk.

Chuatwech: Waatban, Dél-Szudánban születtem. A családunk pedig hároméves koromban költözött Ausztráliába, a szudáni polgárháború miatt.

Chuatwech: Ausztrália fontos szerepet tölt be az életemben, és hálás vagyok minden lehetőségért, amit itt kaptam. De mindig erős kötődést érzek Dél-Szudán iránt. Mindig az otthon marad, és nagyon erős a kötelék az ottani örökségemmel.

Chuatwech: A sport megmutatta nekem, hogy semmi sincs ingyen, és a kemény munka az egyetlen lehetőség, hogy kimássz egy nehéz helyzetből. A jobb jövőre törekszem, hogy úgy érezzem, megérte Dél-Szudánból Ausztráliába jönni. Remélhetőleg egy nap majd visszatérhetek Dél-Szudánba, és pozitív változást idézhetek elő az ott élőknek.

Sebit: Úgy érzem, hogy ha jó vagyok a sportokban, akkor az olyasmi, hogy jobban szerepet vállalsz. Tényleg úgy gondolom, hogy ez közelebb hozza az embereket hozzád.

Ngor: Mi vagyunk az egyik legmagasabb törzs [a dél-szudáni dinka törzs] a világon. Ez nyilvánvaló választássá teszi a kosárlabdát, mert jól kamatoztathatjuk a magasságunkat és az atletikus felépítésünket.

Sebit: Nálam leginkább a bátyám volt az ok. Vele akartam játszani, érted? Mindent együtt csinálunk. A kosárlabda az életem három pillérének egyike. Ezek: iskola, család és kosárlabda.

Chuatwech: Nálam az döntött, hogy a testvéreim is játszottak. Meccsekre jártak hétvégente, és én is játszani akartam velük. Szóval abbahagytam a focizást, és kosarazni kezdtem. Végül negyedik osztályos koromtól edzettem komolyabban. És most próbálok hivatásos kosaras lenni, így építem fel a napomat, lényegében másra sem gondolok.

Chuatwech: Régóta ismertük már egymást, a családjaink is ismerték egymást. Gyerekként kezdtünk el együtt játszani. Aztán valaki összerakott egy csapatot a Dél-szudáni Ausztrál Nemzeti Kosárlabda Szövetség számára, ez lett a Pert Rhinos. A csapat 2018-ban megszűnt, de mi úgy gondolunk a mi csapatunkra, mint annak a csapatnak a folytatása.

Ngor: Bátorítjuk egymást, és ez erős kitartást épített ki bennünk. Amikor együtt játszunk, úgy látjuk, hogy ha valaki közülünk sikert ér el, akkor az mindannyiunk sikere. Ezért szeretek csapatsportokat űzni.

Sebit: A közös játék megerősíti a barátságunkat. Segít, hogy a viták után tovább tudjunk lépni. Az ilyesmi erősebbé teszi a barátságot.

Ngor: Az én erősségem a dobás. Én vagyok az egyik legtehetségesebb dobó.

Sebit: Én a sokoldalúságomat és a magasságomat mondanám, mert ezekkel tudok jó magasról dobni.

Chuatwech: Nálam ez a sebesség és az atletikusság. Nem félek osztozni a labdán. Szeretek győzni, szóval bármit megteszek a győzelemért.

Sebit: (halál komolyan) Szerintem én.

Chuatwech: (halál komolyan) A bátyám.

A pályán a meccs intenzívvé válik. A hangjuk ugyanolyan gyorsan száll a pályán, mint a passzaik.

„Nem akar dobni!”

„Törj kosárra, haver!”

„Hé, milyen érzés ilyen alacsonynak lenni?”

„Na, mutasd meg, mit tudsz!”

A környező pályákon játszók abbahagyják a meccseiket, és összeverődnek, hogy közelről láthassák a csapat profi szintű játékát. A bámészkodók csodálattal adóznak a képességeik iránt, és ez bizonyíték arra, hogy a fiúk helyi hősökké váltak.

A 11 pontra menő meccsek sorozata 4-3-ra végződik, és végül Sebit csapata nyer. Az este meccseinek legértékesebb játékosaként Sebit szán néhány percet arra, hogy a meccsüket néző gyerekeknek adjon pár tippet.

Aztán a csapat a tengerpart felé veszi az irányt, hogy hűsöljenek egyet a híres fremantle-i szellőben, amit a helyiek csak Freo doktorként emlegetnek, mert a hűs tengeri levegő gyógyírként szolgál az ausztráliai nyári kánikulában. A homokos tengerparton a Freo doktor futkos körülöttük, a hullámok közé futnak, kergetik és bökdösik egymást, és nevetve esnek el.

A vesztes csapat megígéri a nyerteseknek, hogy hamarosan elviszik őket hamburgerezni vagy oldalast enni. Bár a győzelem ebben a pillanatban a legfontosabb a számukra, ennek ellenére egyáltalán nem ez a lényeg. Ezeknek a srácoknak a kosárlabda egy közös nyelv. Egy lencse, amelyen keresztül szemlélik a világot. Az összetartozás egy módja. Az oldalas már csak egy finom bónusz.